Sziasztok! Végre rászántam magam, hogy megmutassam hogyan alakítottam át a régi kicsit rozsdás fagyasztónkat és a mellette lévő hűtő szekrényt!
A konyhabútorom calvados, de nem szerettem volna, hogy minden olyan színű legyen, de a fehér már unalmas volt ezért találtam ki a „Microstruk matt silber”(nagyon tetszet a mintázata)és „Calvados” kombinációt! Mivel a tapéta mérete is adott volt ezért lett egy egyedi hűtöm!
A Microstruk matt silber fólia kicsit vastag, de hajszárítóval nagyon jól lehetett az ajtó oldal ívelésére simítani, illeszteni pedig nagyon jól lehet!
Calvados pedig nagyon vékony(nem zavaró együtt), csak ragasztásnál bubisodott és muszáj egymásra illeszteni, mert különben a hűtő alapszíne kilátszik. Nem feltűnő!
A rozsdás részt én először megcsiszoltam, majd HAMMERITE kalapácslakkal a foltokat lekentem és száradás után zsírtalanítottam és fóliáztam. A tömítések alá is betömködtem, mert talán így tartósabb és szebb is!
A hűtők tetejét és az ajtók tetején és alján lévő műanyagokat „Platino silber” fóliával fedtem be, amit nem bántam meg, mert talán könnyebb volt a kis íveket elkészíteni! Evvel lehetett a legjobban dolgozni a három fólia közűl!
Az oldalakat csak ott fóliáztam le ahol látszik. Így is a fagyasztó aljára nem jutott ahhoz később még kellett rendelnem fóliát! A fogantyúkat volt a legrosszabb elkészíteni!
A calvados fóliából 45*200cm nem egész tekercs fogyott (2090Ft)
A Microstruk matt silber fóliából 4tekercs*150*45cm(11040Ft)
Platino silber 1tekercs*150*45cm(2100 Ft)
Nem folyamatosan készítettem ezért nem tudom mennyi idő alatt készült el, de talán az tovább tartott, míg kitaláltam, hogy lesz a leggazdaságosabb a mintázat! A silber fóliákból kis darabok maradtak, ami már tényleg semmire sem jó!