Sonoma fólia, szekrénysor felújítása 759.
Adott volt egy teljes szekrénysor. Ezen osztozunk a fiammal. Fizikailag semmi baj nem volt vele, csak hát nem illet az új lakás környezetébe. Az új konyhabútorom sonoma színűlett, itt szerettem bele ebbe a színbe. Az előtte képeken látható az ajtólapokban egy hosszanti csík látható, ezt szép óvatosan lefeszítettm. Alatta láthatóvolt az eredeti szín, hófehér, szóval elég rendesen besárgult az évek alatt. Ahol kellett, lecsiszoltam a fellazult részeket, mesterglettel javítottam a hibákat, zsírtalanítás, és jöhetett a fólia. Nekem egyszerűbb volt levenni a lapokat, mint a helyszínen fóliázni. Nagyon jó volt a fóliával dolgozni, függőséget kaptam. A maradékból megpróbálok egy bemarással tarkított éjjeliszekrényt is átalakítani. Illetve az én szobámba lévő szekrény minden látható részét szeretném fóliázni.
Ezt az átalakítést 8db sonoma tekerccsel vittem véghez, ami szállítással együtt, úgy 16ezer forint volt.
Köszönöm Juci ezt a lehetőséget.
Lajcsák Anett
2018.03.22
Beltéri ajtók: a kopott, sargult, valaha fehér festék helyett valami új kellett. Így a Sonoma fólia mellett döntöttek. 1 ajtó kb 3 tekercs, kerettel együtt , igy, mivel többet rendeltem kb 6000-6500 Ft/ajto. Ezzel a fóliával is szépen
Szabó Ágnes
2018.03.23
A múltkori fóliázásból kimaradt darabokat használtam fe, nagyjából fél tekercs sonoma ment el így. Ez már sokkal melósabb feladat volt mint az előző szekrénysor, de egyszerűen beleszerettem ebbe a színbe. Már össze írtam a következő rendelési mennyiséget, szép lassan minden átvátozik a lakásban.
A fólia kiváló tulajdonságainak köszönhetően bátran merek hozzákezdeni már az egyes darabokhoz.
László Beáta
2018.03.26
Ősrégi OSB lapot varázsoltam kicsit világosabbá. Nem szerettünk volna falat bontani, újra vakolni, festeni, ezért választottam a fóliát. Nagyon jól tapadt az OSB lapon is, élmény volt fölragasztani. Az illesztések sehol nem látszanak rajta. Nagyjából 10 méter, 67,5cm széles Sonoma tette szebbé a kis étkező részt. Ez kb. 10000 ft - ból lett megoldva.
Nyíri-Pál Angéla
2018.04.16
Hihetetlenül könnyű vele dolgozni!Sajnos a nagy izgalom közepette az előtte fotók lemaradtak, de látszik a belsején és a hátuljáról készült képen hogy 2 különböző stílusú és színű komód volt,amit fóliázás után összeaplikáltunk.
Alig ment el reggel a futár,már bele is vetettem magam a munkába.Kb a 3.fióknál már rájöttem a technikára ????
Kb 4,5 tekercs fóliát használtam el a sonomából, 4-5 óra munkával lett meg,7500 Ft anyagköltséggel.Még a fogantyúk fa része is fóliázva,lesz és a szekrény tetején a belső rész.
Köszönöm a gyors szállítást és a
segítséget,már fejben a következő 2 projekt.Ja, és sikerült a zuramat is meggyőzni hogy a fólia jó ????
László Mónika
2018.04.27
Március végén fejeztük be a konyha, előszoba, étkező, fürdő és wc felújítását. A felújítás után a bükkszínű bútoraim már nem illettek az új design-ba, így megoldást kerestem, ami nem a bútorcseréről szól. Kinéztem a legodaillőbbet, megrendeltem, amely nagyon gyorsan megérkezett. Egy cipős szekrénnyel kezdtem, nagyon könnyű volt dolgozni a Sonoma fóliával, gyorsan haladtam vele, ahhoz képest, hogy életem első munkája volt. Eddig felújítottam még az előszoba falat és az étkezőbútorom székeit, de nem lesz megállás, biztosan találni fogok még fóliázandó bútort! A családom és a kollégáim is csak ámulnak, és kérik, segítsek az ő bútoraik felújításában is.
Takács Anita
2018.06.06
Nagyon könnyű vele dolgozni 2 nap sem volt szekrény és ágy fóliázása. Összegben 10 ezer Ft körül volt. https://m.facebook.com/groups/1243797209068635?view=permalink &id=1695841917197493
Horváth László
2018.06.13
Jó volt vele dolgozni. Fiókos szekrény fóliázása: 1 óra munka, kb. 3 m anyag, és egy kis Whitewood dekorcsík.
Lendvainé Pető Zsuzsanna
2018.06.16
Próbáltam a 30 éves kihúzható asztal helyett újat venni, de ilyen kis méretűt nem találtam, és nagyobb nem fér el a konyhánkban. Rátaláltam Fóliás Jucira. Jó ötleteket találtam, sikerült rendelnem és belevágtam. Új asztalom lett. Az ajtó sem tetszett már, és azt is lefóliáztam. Nem volt könnyű a sok kazettát és még a hullámvonalat is megcsinálni. Nem tudom leírni, hogy mennyi ideig tartott, mert kb. 2 hétig készítettem, mindig egy kicsit, amikor épp volt egy kis időm. Ma sikerült befejeznem. Még nem látta a család, remélem tetszeni fog. 3 db 2,1 x 0,9 m-es Sonoma tekercset használtam fel. Az ajtó másik oldala még a régi maradt, viszont az asztal kihúzható része is kapott fóliát. Az anyagköltség 7.400 Ft-ba került.
Vetró Éva
2018.06.16
Sziasztok!
Szeretnék majd folyamatosan fóliázni a lakásban. Elsőként próbának egy nagyon régi asztalt választottam. A fóliák közötti választás már nehezebb volt, mert egyik szebb, mint a másik. Végül a Sonomára esett a választás. Kezdőként egyelőre két tekercset rendeltem. Az asztalkám még nincs teljesen készen, de úgy számítom talán az egyik fólia elég is lesz hozzá. A Sonomából a 45 cm széles 2 méter hosszút választottam. Úgy saccolom, hogy kb. 1000-1500 Ft-ból kijön az asztalka. Nagyon könnyű a fóliával dolgozni, szinte magától simult az asztalra. Láthatjátok az asztal szélei nem simák, a sarkoknál kicsit munkaigényesebb volt. Nem lett tökéletes, de hajszárítóval és a simítóval azt is egyszerű volt megcsinálni. Mivel késő este kezdtem neki, ezért kb. egy órát dolgotam velem, mire a teteje készen lett. Nagyszerű élmény volt látni a végeredményt. Aki nem mert még belevágni a fóliázásba, csak bíztatni tudom. A legnagyobb élmény amikor látod a saját munkád eredményét. Harjá lányok, fiúk! :)
Dunajcsik Péterné
2018.06.24
A konyhám teljes felújítását ezzel a színnel oldottam meg. Most egységes, modern és világos hatású. Nagyon jó rànézni.
Dunajcsik Péterné
2018.06.24
Ezt a színt választottam a konyhám teljes felújjítàsához. Nagyon jó volt vele dolgozni. Nekem a vízszintes felhelyezés elegánsabbnak tűnik. Sokkal több odafigyelést igényel így a felrakása, de Nekem megéri. A felhasznált fólia kb. 22 m. Több féle méretben is rendeltem. Kb. 3 nap alatt lettem készen, de mivel mindent ezzel veszem be, így csak saccolok.
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.